Szövetség a Családok Lelki Egészségéért Egyesület

Beszámoló a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért Egyesület 2015. és 2016. évben végzett tevékenységéről, a 2017. évi tervekről

A 2015. nyári alapítás után ősszel megrendeztük első, bemutatkozó konferenciánkat. Ekkor sajtótájékoztatót is tartottunk, mely után számos média-megjelenésünk volt.

A 2015/16-os év fordulóján  rohamtempóban beadtuk az első működési pályázatunkat, amin 262 200 Ft-ot nyertünk.

A szintén januárban benyújtott szakmai pályázatunkat is befogadták, de 852. (!) helyen voltunk a várólistán, így ebből bevétel nem keletkezett.

A megjelenő pályázatokat folyamatosan figyeljük, tudomásunk szerint 2017. tavaszán újabb – az Egyesület tevékenységi körébe eső – pályázatok kiírása várható.

Az év folyamán, több helyszínen és fórumon volt alkalmunk bemutatni az Egyesületet, pl. Békéscsabán és Kecskeméten is egy-egy konferencián szerepeltünk.

Az SZCSLEE főtitkára előadást tartott a Református Pedagógiai Intézet által szervezett Internátusvezetők és Nevelők Továbbképzésén, Halásztelken, november 12-én.

Az Egyesület meghívást kapott a "Boldogabb családokért és ifjúságért" címmel, 2016. december 7-én megrendezésre került konferenciára, ahol egy „Családtudományi Platform” előkészítő munkálatai is megkezdődtek.

A különböző médiáktól több megkeresés érkezett az Egyesülethez. A Baba-Patika Magazinban rendszeresen jelentek meg olyan cikkek, melyekben a SZCSLEE főtitkára nyilatkozott. Többen szerepeltünk a Kossuth Rádió Napközben adásában. Legutóbb december 21-én a Duna TV "Család-barát Magazin" műsorában az SZCSLEE képviseletében Bagdy Emőke professzor asszony és Turjányi Katalin közös műsor-blokkban volt látható.

Tervek

Idén is tervezzük a NEA által meghirdetett működési és szakmai pályázaton való részvételünket. Az „Új nemzedék jövőjéért” témakörhöz kapcsolódóan pályázunk, a maximálisan lehetséges keretösszegre.

Az EMMI Ifjúsági- és Családügyi Államtitkárságától meghívás érkezett a Családi Életre Nevelés (CSÉN) disszeminációjának lehetőségeiről havi rendszerességgel szervezendő kerekasztal ülésre. Erre egyházi és civil szervezetek képviselői kapnak meghívást. A SZCSLEE nevében a főtitkár felajánlotta a CSÉN oktatásában, és a pedagógus-továbbképzés szervezésében is az Egyesület segítségét.

2017. októberében, a lelki egészség világnapjához kapcsolódóan, egy olyan workshop-ot, illetve mini konferenciát tervezünk, melynek témája a fiatalok felkészítése a női-férfi szerepekre, házasságra, gyermekvállalásra. Várjuk ehhez a Tagok ötleteit/felajánlásait előadások/előadók tekintetében.

Budapest, 2017. 01. 17.

Turjányi Katalin
főtitkár